Ferrari 125 S. Nehéz találóan megfogalmaznom azt, amit ezzel az autóval kapcsolatban érzek, hiszen az első, "Ferrari" nevet és ágaskodó lovacskát viselő gépezet, ami Enzo Ferrari kezei közül kikerült. (Az Auto Avio 815-ről itt és most csak ebben a zárójelben emlékezek meg.) Egy korszak és egy mítosz kezdődött el vele, de nem szeretnék nagyon cukormázas közhelyekben tocsogva elmerülni ebben a témában, szóval pár szót magáról a típusról:
1947 májusában gördült ki a 125 S képében az első négykerekű paripa a maranellói istállóból. Nem vitték túlzásba a "szériát" Enzoék, hiszen mindössze 2 példány készült belőle, és eredeti darab nem is maradt meg az utókornak. Gioacchino Colombo munkáját dícséri a mindössze másfél literes, mégis V12-es, 118 lóerős motor, és Luigi Bazziét a mai szemmel is szép idomú, áramvonalas karosszéria. A legelső Ferrari a mindössze 650 kg-os tömegével és a 210 km/h végsebességével méltó nyitánya volt az autógyártás cavallino rampantét viselő fejezetének. Franco Cortesevel a volánnál az 1947 májusi piacenzai versenyen meg is mérette magát a Tipo 125, de az első győzelemre a két héttel későbbi római futamig még várni kellett.
Mivel valóban egy kivételes Ferrari típusról van szó, azon kevés Ferrarik egyike, amelyeket két méretarányban is a gyűjteményemben tudhatok.
Ezzel a Ferrari bloggal nem titkolt célom, hogy az 1:18-as Ferrarikra specializálódott gyűjtőtársaim figyelmét egy kicsit az 1:43-as gépezetek felé fordítsam. Természetesen egy 1:43-as modell sohasem fogja tudni utolérni egy 1:18-as részletgazdagságát, de a technológia fejlődésével azért egyre hihetetlenebb aprólékosság kezd kibontakozni ebben a kis méretarányban is, elég csak a legújabb kori Elite 1:43-asok egyikét kézbe venni. Sőt, egy ilyen újkori gépezet arcpirító kiütéssel küldene haza egy '90-es évek elejéről származó 1:18-as Bburago vagy Maisto gépsárkányt bármilyen súlycsoport, akarom mondani méretarányfüggetlen modellautó boxmeccsen. (Feltéve, ha a pofonokat a modellek kidolgozottsága szerint, és nem a tömegük szerint osztják :) )
Ezért is döntöttem úgy, hogy az első posztban azonnal egymásnak eresztem a két méretarányt: az 1:43-asokat képviselő IXO (aminek szerintem az egyik legszebb munkája van a mütyürkék világában) nem holmi Bburago szintű nagy vassal, hanem az Elite egyik legjobban sikerült 1:18-asával fog farkas, vagyis lószemet nézni.
Utóbbi kijelentést azonnal finomítanom is kell, ugyanis, ahogy lentebb is olvasható lesz, az IXO Ferrari 125 S sajnos "csak" egy "bliszteres" gépsárkány. A bliszteres dobozban kiadott IXO modellek a "rendes", kemény műanyag plexidobozos kiadásoktól nem csak csomagolásban, hanem minőségben is egy szerényebb szintet képviselnek (cserébe viszont olcsóbbak is). Nem mondom, hogy akkora a különbség egy bliszteres és egy teljes értékű (vagy Forma 1-es esetén egy La Storia) IXO modell között, mint egy sima HW és egy Elite között 1:18-nál, de azért bizonyos részleteknél majdnem ekkora a differencia. Tehát-tényleg nem előre magyarázva az 1:43-as gép bizonyítványát-egy "butított" verzió fogja most képviselni a kisebb méretarányt, egy igazán jól sikerült nagyméretű gépezettel összehasonlítva.
Ha Asterix és Obelix valami gall varázslat folytán átalakulnának Ferrari 125 S modellautóvá, minden bizonnyal úgy néznének ki, mintha egymás mellé parkolnánk az 1:43-as és az 1:18-as gépezetet.
Mivel Asterix és Obelix véletlenül sem voltak ellenségek, a továbbiakban én sem ellenfélként állítom be a két modellt (ezért is törekedtem a címben a "versus" kifejezés helyett az "és" kötőszóra). Inkább tekintsünk az alábbiakra úgy, mintha két, egyformán kiváló gall hős erényeit és hibáit állítanánk egymással párhuzamba. Lássuk először "Asterixet", a római legionáriusok kisebb termetű aprítóját:
Az IXO mütyürkéje az egyetlen Ferrari modellem ezidáig, amit Olaszországban vásároltam, sőt... Igazából ez a kis gépezet indította be újra a 2004-ben megszakított gyűjtői pályafutásomat. (Kizárólag Bburagók voltak addig a gyűjteményemben, és annyira meglepett ennek a kis IXO-nak a finomsága, hogy eldöntöttem, folytatom a modellautós gyűjtögető életmódot.) Egyébként ahogy az lenni szokott, egy totális véletlen folytán akadtam rá az egyik jesolói újságosnál 2007-ben erre a 125 S-re. Újságosbódéban azért lehetett Ferrari modellt venni, mert a la Repubblica magazin a Ferrari fennállásának 60. évfordulója tiszteletére indított egy újságsorozatot, és a sorozat minden egyes részében egy-egy Ferrari típusról lehetett olvasni (persze olasz nyelven) egy kis füzetkényi anyagot, és a füzetkéhez meg volt mellékelve egy, az adott típust megformáló 1:43-as méretarányú bliszteres csomagolású IXO modellautó is. Az egész pakkért 10 EUR-t kért az újságárus hölgy, szóval ez a legjobb áron beszerzett IXO modellem azóta is. A csomagolás hátoldalát végignézve egész szép kis kollekciót össze lehet gyűjtögetni ilyen újságmellékletekből, az e-bayen sűrűn fel is bukkan ezen sorozat egy-egy példánya.
"Obelix" is megérdemel egy kis előzetest:
Ahogy fentebb is írtam, szerintem az Elite egyik legjobban sikerült egytizennyolcas modellje a 125 S. Ettől függetlenül sokáig nem akartam, hogy ebben a méretarányban is meglegyen ez a típus, de 125 S nélkül egy egytizennyolcas gyűjtemény olyan, mint egy mondat az első nagybetű nélkül, ezért, nameg a modell lenyűgöző szépségéért mégis bevállaltam Petryx mestertől egy igazán jó áron kínált példányt.
Ennyi mellébeszélés után állítsuk makró üzemmódba a fotómasinát, és nézzük meg közelebbről a két vitézt. Kezdjük a vizsgálódást a modellek elejénél:
Bliszteres kiadás ide vagy oda, ez bizony mestermunka a javából. Nagyon precízen elhelyezett, szó szerint hajszálvékony krómkeretek a hűtők körül, szinte mikroszkopikus méretű Ferrari matrica, ezeket mindenképp piros pontot érdemlő részleteknek értékelek. Gondolom a motorindító kurbli csatlakozására szolgál az a kis lyuk, ami az eredeti fotókon és az 1:18-as Elite-on a hűtőmaszk alján látható. Na, az itt hiányzik, csak egy kis krómpaca utal a helyére. A fényszórók kicsit gombszeműre sikerültek, de legalább szép krómkeret jutott ide is.
"Obelix" részletesen kidolgozott pofával képes vicsorogni az ellenfélre: a hűtőmaszk mögött látszik a szép, aprólékosan megvalósított motorhűtő. Arányaiban viszont az 1:43-hoz képest mintha kicsit vastag lenne különösen a fényszórók alatti 1-1 hűtőrács, és talán Ferrari matricából is elkelt volna egy kisebb. A fényszórók viszont-habár a fotó ezen része csak két világos pöttyöt mutat-szép foncsorozást kaptak,és úgy általában is hibátlanok.
Mindig is lesznek részletek, amiknél 1:43-as soha nem fog tudni labdába rúgni 1:18-al szemben, ilyenek a motore, csomagtartó, utastér, és egyéb, makrófotónak való apróságok. De ugyanígy vannak részletek, amiknél az 1:43 adja fel még egy ideig a leckét az 1:18-nak: ilyenek a kis ajtórések, hűtőbordák, mint ezen az IXO-n is. Persze itt ismét felmerül a Labdacs blogján is sokat emlegetett "kevesebb több elv", vagyis hogy tényleg annyira fontos-e, hogy egy modellnek nyíljon mindene, ha cserébe a valósághűség csorbul. Mindenesetre ez a kis IXO műszer nem nyitogatja semmijét, cserébe szép, finom "ajtórésekkel" és kopoltyúkkal operál.
A kopoltyúk az Elite-on is hozzák a kötelezőt, és mivel egy valóban jól sikerült modellről van szó, a nyitható ajtó és motorháztető, illetve a csomagtartó is egész szolid ajtórésekkel lett megvalósítva. Azonban a fair play szellemében nem fogjuk most őket kinyitni, tehát senki ne várjon motore és csomagtér fotókat (mivel nyitott autóról van szó, az utastérbe be fogunk nézni ajtókinyitás nélkül is.) Olyan területen, ami ennél az 1:43-as gépezetnél nem létezik, nem lenne tisztességes az összehasonlítás, szóval ezekért a motore és csomagtér belső fotókért Labdacs 1:18-as blogjának Elite 125 S bemutatójáig várni kell.
Mielőtt az utastér felé fordítanánk az objektívet, a 125 S egyik nagyon is jellemző részéről kell szót ejteni. Ez pedig a kis plexi bogárfogó "szélvédő". Most először hivatkozok a bemutató során "Asterix" már korábban is említett "butított IXO" jellegére: véletlenül se gondolja a kedves olvasó, hogy a képen látható szélvédő, minőségét tekintve az elérhető abszolút csúcs ebben a méretarányban. A következő posztban az 1:43-as Elite 166 MM-ről lesz szó, ami egy ízig-vérig prémiumkategóriás kis műszer, érdemes lesz majd egy pillantást vetni az azon levő kis üvegtáblákra. Ennél az IXO gépezetnél viszont el kell ismerni, ez a kis bogárfogó elem a vastagsága alapján valószínűleg atommeghajtású, páncéltörő sisakkal felfegyverkezett 1:43-as bogarakat is fel tudna tartóztatni.
Nem úgy az Elite ugyanezen alkatrésze, ami annyira pengevékony, hogy nem is bocsátkozok fölösleges dicshimnusz gépelésbe, a kép önmagáért beszél...ez igen.
Ha nem én írnám a posztot, akkor leginkább az utastérre lennék kíváncsi: vajon mit lehet kihozni mütyürke méretarányban egy ilyan amúgy is mütyürke kütyükből álló területből? Lássuk!
Szerintem láttunk már ettől messze rondább műszerfalat 1:18-as méretarányban. Számomra a leginkább tetszetős rész a kormány: nemcsak arra figyeltek (ami sok 1:18-asról szintén nem mondható el) hogy fa színű legyen a kormánykerék, és fémszínűek a küllők, hanem valami szuper tűhegyes ecsettel a kormány szegecselését is megvalósították. Szép. Maga a műszerfal persze kicsit egyszerűnek hat így a fotón az amúgy skálázott, de festett műszereivel. (Vagy matricák ezek? Tényleg nem tudom eldönteni, mindenestre ha matricáról van szó, akkor nagyon vékony anyag.) Az viszont biztos, hogy a műszerfal élőben, a saját kis pár mm-es méretében egy élethű kis szerkezetnek néz ki. Ami az utasteret illeti, szintén nincs szégyenkeznivalója az IXO-nak, minden lényegesebb elem ki van festve (ülések, váltógomb, ajtózseb, pedálok). Talán a visszapillantó tükör lehetne kevésbé vastag, de ezt inkább csak azért írtam, hogy valami hibát is megjegyezzek.
"Obelix" igazi arzenált visel a ruhája alatt: a kormány itt is szegecselt, gyönyörűek a műszerek, festett kapcsolók, gumiharanggal ellátott váltókar, kézifékgomb a kézifékkaron, plüssel bevont lábtér, kellemes tapintású ülések: bellissima. Egyszerűen tökéletes.
Külön szeretném felhívni a figyelmet az egyetlen, bal oldali ajtóra, ami az IXO esetében tisztességes munka, egy szép kis ajtózseb, és semmi extra...
...de az Elite valódi huzalból készült ajtóbehúzó alkalmatossága nálam az egyik legjobb része a modellnek:
Minden modellautó sarkalatos pontja egy kerek alakú tárgy: maga a kerék, illetve a felni. Sajnos ismét utalnom kell arra, hogy jelen esetben egy butított IXO verzióról beszélünk.
Egy teljes értékű IXO, mint pl.: a saját IXO Ferrari 375-ösöm (ami nemsokára szintén be fog mutatkozni a blogon) vagy a következő posztban szereplő Elite 166 MM ettől fényévekkel szebb, élethűbb felnivel, részletesebben kidolgozott küllőkkel bír. Szóval itt most egy pici fekete pontot beírok "Asterixnek", de azt azért megjegyzem, hogy 1:18-ban is látni ilyen felniket, alap HW, Guiloy, Bburago gépeken.
"Obelix" viszont kitűnő formában van itt is, szinte már zavarban érzem magam, hogy róla alig írok valamit, de tényleg, mit lehet egy ilyen felnihez hozzáfűzni az őszinte elismerésen túl:
Lassan közeledünk a megmérettetés végéhez, az autók végei vannak már csak hátra. Fenék téren nincs nagy baj az IXO mütyürkéjével...
...habár a hátsó féklámpa inkább egy elvakart pattanáshoz hasonlít. De a karosszéria szép, ívelt formája teljesen rendben van, és a kipufogókért sem érheti szó a ház elejét (és az autó végét).
Az Elite 1:18-as gépezetébe hátul sem nagyon lehet belekötni:
Nagyon jól eltalálták a féklámpát és a két, csapottan vágott kipufogócsövet is.
Így, a bemutató végén valami konzekvenciát kellene levonnom...Szerencse, hogy meg sem próbáltam válaszolni olyan kérdésre, hogy "melyik modell a szebb?" Ezért inkább azt mondom, számomra egyformán kedves mindkettő, és habár "Asterix" itt-ott óvatosabb duhajnak mutatkozik "Obelixtől", azért méltó társa a nagydarab cimborának.
Abban viszont biztos vagyok, hogy ha az 1:43-as méretarány ebben az összehasonlításban el is szenvedett egy kis presztízsveszteséget, a következő bemutatóban, amikor is (ahogy fentebb is utaltam rá párszor) az 1:43 Elite 166 MM fog bemutatkozni, helyre fogja hozni a renoméját.
