Ferrari 1:43

1997 óta tudjuk, hogy létezik a világon egy olyan hivatal, amely az itt tartózkodó földönkívüliekkel foglalkozik. Azóta kell annak tudatában élnünk, hogy az az ember, aki szembe jön velünk az utcán, vagy kiszolgál minket egy bolt pultjánál, ugyanúgy lehet förtelmes óriás bogár, mint egy tenyérnyi méretű alkíriai királyi sarj, és hogy egy macska nyakörvében is elférhet egy egész galaxis.

De mi a helyzet a négykerekűek, és azon belül is - ami minket gyűjtőket a leginkább érdekel - a modellautók világában?

Lehetséges, hogy a Bburago F-40, vagy a  CMC 250 GT SWB valójában egy idegen civilizáció miniatürizált képviselője?

Erre a kérdésre csakis a modellautóvilág feketeruhás ügynökei tudják a választ.

"Ezen túl csakis a szervezet által jóváhagyott speciális öltözéket viseli. Egész megjelenését úgy alakítjuk ki, hogy senkiben ne hagyjon maradandó emléket."- ezek Zed ügynök szavai voltak Will "J ügynök" Smith beavatásakor. Mindez az emberi feketeruhásokra igaz is, de a modellautók képviselőire nem.

Az 1:18-as és az 1:43-as autóvilágban ugyanis a földönkívüliekre Tommy Lee Jones / K ügynök, és Will Smith/ J ügynök szerepében egy-egy olyan maranellói ékkő vadászik, amely csakis ahhoz a bizonyos fekete gyémánthoz hasonlítható:

az 1:43-as Kyosho Ferrari 365 GTB/4 Daytona 1968-ból, és az 1:18-as Kyosho Ferrari 365 GTB/4 Daytona 1971-ből.

Mivel Labdacs oldalán is éppen egy fekete szépségről van szó, arra gondoltam, itt az 1:43-as testvérblogon is kiváló az alkalom arra, hogy bemutassam ezt a két szuperügynököt. A blog hagyományaihoz híven ugyanúgy szemtől szemben mérkőznek meg a felek, mint a 125S vagy a 166MM esetében, annyi különbséggel, hogy a könnyebb beazonosíthatóság érdekében az 1:43-as rész mindig dőlt betűvel lesz szedve. További technikai jellegű információ még, hogy a poszt teljes képanyaga 1024x768-as méretben innen letölthető. A kiváló 1:18-as fotókat az Elite 166 MM-hez hasonlóan most is  Camaro 96 szolgáltatta, amiért ezúton is nagy-nagy köszönet neki!

Szintén a blog hagyományait követve udvariasan előreengedjük a kisebbet, és a mütyürkével kezdünk:

A fotót nézegetve sok apró részletből sejthető, miért hasonlítottam fekete gyémánthoz K ügynököt. Ezeken a részleteken bőven fogunk tudni később is elmélkedni, most viszont csak gyönyörködjünk kicsit a Daytona tökéletes formájában (ami a kis méretarány ellenére ezúttal nem darabos és esetlen, hanem  "átjön"), továbbá törölgessük a szemünket a fantasztikusan szép közös plexi (de erről is lesz szó később), vagy a fekete fényezésen még kontrasztosabb finom, krómozott ablakkeretek miatt. Ezek után pedig rántsuk le végre a leplet a méltán híres J ügynökről is :)

Már előre látom, hogy ennél a posztnál a legnehezebb feladat az lesz, hogy ne billenjek át valamilyen túlcsorduló ömlengéses gyönyörködésbe. Mivel a kedvenc típusomról, és ilyen fantasztikus modellekről van szó, ezt a fajta önmegtartóztatást nem lesz könnyű végrehajtani. Mert akármennyire próbálok hűvösen tárgyilagos maradni, Mr Smith már megjelenésével sokkol. Az az űrlény akire egy ilyen feketeruhás vadászik, hamarabb fog szerelmes levelet adni az őt üldöző ügynök számára, mintsem hogy elfusson előle. Az egyik kedvenc részem a kis csinos krómozott visszapillantó tükör, nagyon sokat dob az amúgy is tökéletes összképen. Maga a fotó is nagyon jól sikerült: a tükörszerű motorháztető, vagy a szélvédőn szivárványszínben derengő napsugarak, az utastérből fölsejlő Daytona-csíkos ülések, mind méltóképpen adják vissza, micsoda remekművet alkotott itt a Kyosho.

El kell tehát ismernem, hogy J ügynök személyében egy igazi Don Juan öltött egytizennyolcas fekete autóruhát, de mégiscsak furán venné ki magát, ha K ügynök szimpatizánsaként az ellenfelet fényezném. Ezért járjuk körbe az 1:43-as feketeruhást minden irányból, hátha ő is ki tudja domborítani az erényeit:

Remélem nem tűnik hazabeszédnek ha azt mondom, egy ügyesebb fotós valószínűleg tudott volna olyan képet is készíteni ilyen beállításokból, amiket nézegetve nehezebben lenne eldönthető, hogy 1:18-as, vagy 1:43-as modellt látunk. Talán a méretes motorháztető - és csomagtérajtó rések árulkodóak, de oldalnézetből számomra fantasztikusan eltaláltnak tűnik a modell formája. Elölnézetből ismét megcsodálhatjuk a gyönyörű, közös plexi alá bújtatott fényszórókat, amikhez képest J ügynök bukólámpái csak annyira ízlésesek, mint Gáspár Győző lakberendezési stílusa. A kekec szakon végzett olvasók viszont egyből kiszúrhatták a foghíjas "Ferrari" feliratot a modell hátulján. Ez sajnos egy szomorú baleset következménye, ami a blog képanyagának fotózásakor történt. A Dinoenzo-féle Decathlonos Kalenji "modellfogdosó kesztyűm" ezúttal többet ártott mint használt, mert ujjlenyomatot ugyan továbbra sem hagytam általa a modellen, de valahogy hozzátapadt a "Ferrari" felirat középső két "r" betűje, amelyek közül csak az egyiket sikerült megtalálnom a kesztyűn, és visszahelyeznem a modellre. Azt gondolom nem kell különösebben bemutatnom, hány pólót izzadtam vizesre aközben, hogy egy gombostű hegyével próbáltam a kesztyű mikroszkopikus szálai közül a szintén mikroszkopikus méretű "r" betűt kibányászni, majd a festés megkarcolása nélkül visszahelyezni a helyére. Hetekig bántott a "Fer ari" felirat látványa, de mostanra már megbékéltem a helyzettel, a tanulságot pedig mindenki vonja le magának. Az biztos, hogy 1:18-nál könnyebben orvosolható egy ilyen probléma, de J ügynöknek nincs is ilyesmire szüksége.

J ügynök minden oldalról tökéletes kiképzést kapott, ezért ismét bajban vagyok, hogy ömlengésen kívül mi mást is írjak. Inkább fényezem kicsit az én kis K ügynökömet, és azt mondom, oldalnézetből egészen hasonlít egymáshoz a két feketeruhás. Nem mondom, hogy összekeverhető lenne a két méretarány, de ez az a rész ahol a legközelebb vannak hozzá.

Titkosügynök ide vagy oda, a három lépés távolságot nem tarthatjuk örökké tiszteletben egy bemutató során, ezért kapcsoljunk ismét makró üzemmódba, és kezdjük a modell elejével:

Elismerem, hogy a mütyürke-feketeruhás esetében ezt a sokat emlegetett közös plexit tartom az egyik fő aduásznak az 1971-es változat otromba bukólámpájával szemben. De nem is lehet ezt a legendás dizájnelemet eléggé kihangsúlyozni. Gyerekkorom meghatározó autós élménye volt, amikor életemben először megláttam ezt a plexiüveges Daytonát egy autós kártyán. Lehet ezzel indult el a Ferrari életérzés nálam, mindenesetre az biztos, hogy ezt a '68-as verziót az első lámpája miatt mindenképpen a gyűjteményemben akartam tudni. A Kyosho mestermunkát végzett itt is, ahogy szinte csak felsejlenek a fényszórók a finoman barázdált plexi mögött. A rendkívül aprólékos Ferrari logó az autó orrán és a sárga irányjelző búrán feladná a leckét jónéhány 1:18-as modellnek, de vajon J ügynöknek is?

Nagy meglepetés lett volna, ha a Kyosho 1:18-ban nem tudja megvalósítani azt, amit 1:43-ban igen. Azt is elismerem, hogy ezek a bulólámpák nem otrombák azért, sőt, így zárt állapotban kifejezetten vadítóak, még jobban kihangsúlyozzák ezt a végtelen fekete fényes teret, ami a motorházon terül el.

Lássuk, vannak-e olyan további részletek K ügynökön, amivel labdába rúghatna a nagyobb méretarányú társával szemben. Ha sikerült levennünk a szemünket a csábító közös plexiről, az első kerekek környékén is találhatunk gyönyörködnivalót:

Maga a kerék is egy ilyen terület: a kerékanya, a felni, a gumi (aminek a minősége is kiváló, puha tapintású anyag)  mind messze túlmutat az 1:43 adta lehetőségeken. Felhívom még a figyelmet a légypiszok méretű, de attól még valósághű Pininfarina feliratra. Ezek után kíváncsi vagyok, J ügynök milyen kerekekkel lódul a cefalopoidok nyomába.

Látszik azért, hogy J ügynök az egész űrlényüldözős mesterséget K ügynöktől tanulta, sőt, tökélyre fejlesztette a tudását. A felnik és a kerékanya még kifejezetten hasonlítanak egymáshoz a két méretaránynál, de az 1:43-as feketeruhás gumijának oldalára "lecsorgó" mintázat 1:18-nál természetesen már nem jelentkezik. Ezt leszámítva úgy gondolom, továbbra is kéz a kézben halad a két ügynök az alienetlenített jövő felé.

A kerekeken kívül tartogat még izgalmas részleteket az 1:43-as MIB, ilyen például a nagyon precízen kidolgozott picike ablaktörlő lapát (a műszerfalon látható belső szellőzőkre is érdemes egy elismerő pillantást vetni):

Lássuk, Mr Smith mivel törli le a szélvédőjéről az izzadtságot! (Persze nem csoda hogy izzadnia kell, ha lépést akar tartani K ügynökkel :) :)

Ha néha meg is izzad, azért J ügynök is, és a '71-es Daytona is fiatalabb a társától, így gond nélkül hozza ismét a kötelezőt, csak a szimpla gyönyörködés az osztályrészünk ezúttal is.

A japán mesterek úgy gondolták, egy 1:43-as földönkívüli-üldözés után ugyanúgy megérdemli a mütyürke-feketeruhás a hűsítő friss levegőt, mint nagyobb méretű társai:

Ezen kiválóan sikerült részlet ellenére már most odaadom a hűtőrács csata győzelmét J ügynöknek, hiszen egy Kyosho félelmetes aprólékosságra képes 1:18 esetén ezen a területen (is) , de azért azt jegyezzük fel, hogy az 1:43 mindenesetre felvette a kesztyűt, és nem vallott szégyent. :)

Még jó hogy előremenekültem az előbb, és meg sem próbáltam az 1:43-as rácsot egy ligában említeni az 1:18-assal, így most elég ha annyit írok: "ugye megmondtam?" :)

Most hogy sikeresen lehűtöttük magunkat, kellő mennyiségű higgadtságra tettünk szert a feketeruhás ügynökök féltett belső titkainak megismeréséhez. Szükség is van a józan észre, hogy be tudjuk fogadni azt az elképesztő részletgazdagságot, azt a japánosan maximalista odafigyelést és precizitást, ami jellemzi ennek a minden hájjal megkent K ügynöknek az utasterét ilyen kicsi méretben is:

gyönyörű kormány, skálázott műszerek, kidolgozott váltókar…

elegáns beige színű, részletesen kidolgozott ülések (kár hogy a Daytona-csíkok nem kaptak fekete színt), festett kapcsolók, szép kézifékkar…

…és mindezen elemek tökéletes harmóniája dereng fel a szélvédőablakok mögött.

Mestermunka.

Az 1:18-as gépnek, 19-re kell lapot húznia, hogy versenyben maradjon :)

Amit persze sikerrel meg is tesz: tűéles részletek mindenhol, és egy jó adag fricska az Elite-nak, hogy igenis lehet szép, a kasztni síkjába illeszkedő teliüveges oldalablakot gyártani.

Nem szoktam az ilyen összehasonlításokkor olyan részleteket megmutatni, ami a másik modellen nem lehetséges, így most sem teljesen fair, hogy kinyitjuk az ajtókat az 1:18-as Daytonán (az 1:43-ason sajnos nem lehet), de ezek a káprázatos beige ülések a csíkokkal meg a pici lyukakkal, és az egész műszerfal és utastér realisztikus kidolgozottsága szinte megkövetelte azt, hogy most kivételt tegyek.

Annyira  tökéletes az összhang a két ügynök között, hogy ide is azt írom, amit az 1:43-asnál: "...és mindezen elemek tökéletes harmóniája dereng fel a szélvédőablak mögött".

Egy vérbeli titkosügynök soha nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy mi történik a háta mögött, ezért a hátsójának megjelenése is ugyanolyan fontos számára, mint a napszemüveg felvétele a neutralizáló használata előtt.

Mr. Jones hátsó szellőzőrácsa és az 1:43-hoz képest igen finom krómkeret megfelelő alapot biztosít az elismerő hátbaveregetéshez, talán egyedül az ajtónyitó kilincset méretezték földönkívüliek kezéhez. Mit lép erre egy olyan széles hátú fiatal tehetség, mint amilyen J ügynök?

Azt, hogy "Szép vagy szép vagy, mindenütt csodálnak, de 1:18-as Kyosho Daytona 100x szebb tenálad". :)

Apróság, de nekem nagyon tetszik, és egyúttal jó példa a mütyürke felkészültségére ez a precízen megvalósított hátsó rögzítőpánt az utastérben:

Szerintem ez az egyik olyan terület, ahol biztosan 1:1-re hozható ki az állás a két ügynök között :)

Az a nagy fekete karika nem egy mélynyomó, a szélvédő jobb sarkában (csak mert én először azt hittem) hanem Camaro ojjjjjektívének tükörképe :)

Elérkeztünk az utolsó lépéshez, már ami a feketeruhások külső szemrevételezését illeti. A Daytona esetében a torpedószerű orr-rész a kasztni lágy ívén keresztül egy nagyon csinos fenékben végződik, aminek a megformálása szépen sikerült K ügynöknél. A krómkeretes hátsó lámpák és a kipufogók is tisztességesen kidolgozott részletek…

…de a már említett túl vastag csomagtérajtó-rés, a kicsit bumszli hátsó lökhárító, és az egy r betűvel operáló márkajelzés felirata nem sok kétséget hagy afelől, hogy itt csak J ügynöknek teremhet babér.

Minden a helyén, mindenből pont annyi van, amennyi kell, mint egy jól sikerült babgulyásnál, sőt, extraként itt csinos rendszámtáblát is kapunk.

Egy szokványos 1:18-1:43 összeeresztés körülbelül ennél a résznél véget is érne, hiszen a blog sokat hivatkozott hagyományának megfelelően kizárólag olyan részeket hasonlítunk össze a különböző méretarányoknál, amelyek mindkettőnél megtalálhatóak. Ezért nem voltak az eddigi posztoknál nyitott ajtós utastér fotók, vagy motore-és csomagtér képek. De nem úgy az 1:43-as modellek fekete ékszerénél, ugyanis a Kyosho Daytona ebben a méretarányban is tudja a nyitható motor-és csomagtér trükkjét. Ritkaságszámba menő tudomány ez, tehát jobb, ha nem is fecséreljük tovább az időt, hanem egyből bekukkantunk a kisebbik földönkívüli-vadász boszorkánykonyhájába:

"Mi vagyunk az alany nélküli mondat – mi vagyunk…a feketeruhások." – ezekkel a szavakkal fejezte be Z a bemutató elején említett avatóbeszédét J ügynök számára. Ennek a gondolatnak a mintájára azt mondom, csak jelzők nélküli csodálat az, amit az ember ennek a fantasztikus kidolgozottságnak a láttán kifejezhet: kábelek, akkumulátor, különböző kis tartályok, hűtő, szűrők,  apró feliratok, motorháztető teleszkópok…Tudja-e überelni ezt az ifjú titán?

Nevezzetek menthetetlenül elfogultnak, de szerintem nem tudja überelni! :) Gyönyörű persze, és semmi kifogásolnivalót nem tudok találni az 1:18-as motore egyetlen részletén sem, de hogy egy nagyságrenddel kisebb méretből hasonló szintet képes volt kihozni a Kyosho, az számomra felér egy csillagrendszernyi piros ponttal az 1:43 számára.

A nyitható csomagtér esetében talán a "kevesebb több" elv célravezetőbb lett volna, mert bár nagy dobásnak tartom, hogy a japánok ezt a részt is meg tudták valósítani, ez a pici fekete lyuk talán nem ért meg egy lövészároknyi ajtórést az autó hátulján, a brutális ajtózsanérokról nem is beszélve:

Itt bizony kötelező lesz a győzelem az 1:18-as ügynök számára.

Azt azért nem mondom, hogy ez a legszebb 1:18-as fekete lyuk, amit eddig láttam, de azért dobogós :)

Földönkívüliek utáni kutatáskor ugyanúgy nem teregetheti ki egy vérbeli ügynök a lapjait, mint egy pókerjátszma közben, de egy bemutató nem zárulhat szétnyitogatós búcsúkép nélkül, lássunk hát egy-egy ilyen fotót mindkét MIB-től:

Azt hiszem eredményhirdetésként elmondhatjuk, hogy mindkét fenegyerek igazi legény a csillagközi gáton, de azért remélem, K ügynök képeinek nézegetésekor minden 1:18-as gyűjtő legalább egyszer gondolt magában arra hogy "ejha!" :)

A 166 MM posztot a következő irománnyal kapcsolatban egy beváltatlan ígérettel zártam, de ezt a restanciámat még az ünnepek előtt pótolni fogom, azaz:

"Egy minden eddiginél komolyabb összeeresztés lesz a téma: IXO (nem bliszteres, hanem precízen kidolgozott) Ferrari 375 Plus 1:43 és BBR Ferrari 375 Plus 1:18 :)"

nemsokára igazi poszt is készül belőlük, csak előbb kell némi napfény.

...szépek lesznek, amikor nyernek." Ha igaz Enzo Ferrari idézett mondata, akkor sok szép F1-es torpedó fog szerepelni ebben a posztban :)

Mi tagadás, ismét hosszú csend követte a legutóbbi bejegyzést, ez már csak ilyen ritkán megszólalós blog. Régóta le is akartam már porolni az 1:43-as billentyűzetemet, amit egy különleges videó apropójából most meg is teszek.

Ugyanis Dinoenzo küldött nekem egy Youtube linket, ami egyszerűen kiált azért, hogy közhírré tétessen, hiszen mindaz, amiről az 1:43-as méretarány szépségeivel kapcsolatban brummogtunk, 3 percnyi tömény eszenciába van itt sűrítve.

1:43-as üdvözlet 2011-re! - valami ilyesmivel kellene kezdenem a mondókámat, hiszen a húsz-tizenegyes év első posztja következik.

Remélem parázslik még azért némi érdeklődés bennetek a mütyürkék világa iránt, ezért rá is teszem erre a parázsra az aktuális tüzifát: a 125 S után (folytatva az időrendi sorrendet) a 166 MM kisméretarányú bemutatója kerül porondra.

Asterix és Obelix történetét ezzel a mondattal fejeztem be:

"Abban viszont biztos vagyok, hogy az 1:43-as méretarány (...) a következő bemutatóban, amikor is (...) az 1:43 Elite 166 MM fog bemutatkozni, helyre fogja hozni a renoméját."

Elérkezett hát az idő, hogy a 125 S modellek első csörtéjének kudarca után a  Ferrari 166 MM -el vegyen elégtételt az 1:43-as géposztály. Mielőtt elhangzana a méretarányfüggetlen gongszó, pár szót ejtek azért magáról az alapgépről. Azért csak pár szót, mert az eddigi posztjaimtól eltérően a bemutató tárgyául szolgáló típus ismertetőjét  mostantól nem szándékozom túl bő lére ereszteni, ugyanis erre a feladatra ifjú padavanunk, Camaro96 blogja a legalkalmasabb színtér, nála mindenki felfrissítheti majd az ismereteit.

Csak címszavakban mégis annyit, hogy egy 1948-as, 12 hengeres Colombo motoros, 130 lóerős sportkocsiról beszélünk, ami a maga korában ugyanakkora szívtipró lehetett, mint ükunokái napjainkban. Ezt a "szívtipró" kifejezést talán mégsem kellene használnom, mert a 166MM-ről az jut mindig eszembe - erről, ha jól emlékszem Labdacs blogján is volt szó - mintha Goofy egyik mesebeli autóját látnám.

Itt kérek elnézést minden Ferrari rajongó sorstársamtól, akiknek esetleg rosso corsa színben vöröslő lelkébe gázoltam ezzel a hasonlattal :)

A 125 S poszttól eltérően ezúttal nem lesznek csoportképek a különböző súlycsoportú játékosokról, ugyanis a gyűjteményemben csak az 1:43-as Elite 166 MM szerepel. Az 1:18-as verzió fotóanyagát ezért a www.littlebolide.com-on szereplőkkel pótoltam. Update: A netes  képeket kicseréltem Camaro96 kiváló, saját készítésű fotóira, ezúton is nagy köszönet értük, Camaro maestro! :)  További különbség a 125 S poszthoz képest, hogy ezúttal az eredeti gép 1-1 fotója is szerepelni fog a kicsinyített másaival együtt, konkrétan eredeti gép-1:43 Elite-1:18 Elite lesz mindig a sorrend.

Egy kis bemelegítő gyakorlat következik most egy általános összehasonlítással:

A 166 MM számomra ebből a beállításból a leginkább "Goofy-autó", tényleg csak a mesefigura hiányzik a kormány mögül :) Mesébe illő az is, ahogy az Elite megoldotta az 1:43-as feladatot: már ezeknél az első képeknél látszik, hogy itt bizony nem lesz az 1:18-as modell számára elsöprő fölénnyel kivívott kiütéses győzelem. Lehet, hogy elfogult vagyok, de egy picivel nekem jobban "átjön" a 166 MM formavilága az 1:43-ast nézve, az 1:18 kicsit mintha "traktoros" lenne itt-ott, míg a mütyürkén mintha szebben, lágyabban kidomborodnának a barchetta vonalai.

Nade, nézzünk farkasszemet a fenevaddal:

Az ezen korszak autóira oly jellemző autóbusz-szerű hűtőmaszk a 166 MM esetében is hangsúlyosan szerepel, és pont ez a terület az, aminél sarkalatos különbség körvonalazódik a kis-és a nagytesó modellek között. Annyira "pont" így van, hogy egy apró zöld ponttal meg is jelöltem minden egyes képen azt, ahová fókuszálni érdemes. Az eredeti, és az 1:18-s gép hűtőmaszkjának rácsozata hasonló felosztást mutat (még ha az 1:18-as rácsok vastagsága hagy is némi kívánnivalót maga után.) De az előbb említett kis zöld pötty vonalának síkjában nézve a rácsot azt láthatjuk, hogy az eredetinél és az 1:18-asnál is 11-11 darab résen keresztül kap levegőt a 130 lónyi ménes, viszont az 1:43-as motornak meg kell elégednie 9 résnyi levegővel. Függőleges irányban is hasonló a helyzet, ha a középső köd(?)lámpa (az eredetinél ennek csak a helye van meg ugye) vonalától nézzük a hűtőnyílások számát, akkor az eredetin és az 1:18-ason is 9-9 darab lyukat látunk, míg az 1:43-nál mindössze 6 ugyanez az érték. Szőrszálhasogatásból írtam a mütyürke diplomamunkámat, azon az egyetemen, ahol Kekec úr (alias Hellsing) a dékán, ezért mondhatnám, hogy ez bizony nem kis baki az 1:43-as műszernél. Itt kell  viszont  felhívnom a figyelmet arra a kézenfekvő tényre, hogy az 1:43-nál tűhegyvastagságú lyukakról beszélünk, aminek ismeretében talán lehetünk kicsit elnézőbbek. (De elismerem, most joggal vádolhattok részrehajlással :) Ha nem foglalkozunk a lyukakkal, hanem az anyagminőségre helyezzük a hangsúlyt, akkor az 1:43-as gépezet finom fotómaratott rácsát az 1:18 is megirigyelhetné, még ha maga a rács kicsit kétdimenziós is a nagy testvéréhez képest (na nem mintha az 1:1-es sokkal gömbölydedebb szálakból állna.) Érdemes még megfigyelni azt is, mennyire finom az 1:43-as matricája, méretben is, és kidolgozásban is, hiszen nem látszik a matrica fóliájának a széle úgy, mint az 1:18-on. A mütyürkének a fényszóró kidolgozottsága, és az egyes alkatrészek illesztése terén sincs oka szégyenkezni, de hibaként felróható a kicsit elnagyolt köd (?) lámpa (tényleg nem tudom hogy miféle célt szolgált ez a középső 3. lámpa, aki tudja, írja meg) és a fényszórók búrájának vastagsága.

Folytatva a virtuális körbejárást, nézzük meg a gépet oldalról-hátulról:

Ha van igazán szép része ennek a típusnak, akkor az az ívelt gömbölyded fenék. Magát a formát hátulról is Goofy-kocsivá változtatja az a két kis lámpa a rendszámtábla jobb-és bal oldalán, de legalább összhangban van a rajzfilmszerű orr-résszel. Az eredeti gép hátsó részének említett gömbölydedségét egyik modellnek sem sikerült tökéletesen visszaadni, de a formavilág összhatása azért rendben van. Talán az oldalsó, pengevékony övvonal nem lett az igazi az 1:43-ason, de annyira nem is vastag valójában, mint amilyennek ezen a fotón tűnik, bizonyíték erre a posztban szereplő első képösszeállítás. Az 1:43-as verzión levő, kasztni síkjából kiemelkedő hátsó sárvédő lemez létező megoldás volt egy-egy eredeti példánynál, pontosabban létező, de ritka megoldás, csak 1-2 eredeti 166 MM fotón láttam ezt a kis kiegészítő elemet. (Egy kis bizonyítvány magyarázat: amikor az 1:43-as fotót készítettem, még nem tudtam, hogy milyen 1:18-as és original képekkel fogom összevetni a modellt, így a fényképezővel nem is erre a kis sárvédőre, hanem az utastérre fókuszáltam, azért homályos az autó hátulja. A lényeg azért remélem látszik így is :) Ebből az áttekintő képből kiindulva merüljünk el kicsit a részletek bugyraiban. Maradjunk Goofy autójának hátsó fertályánál:

A rendszámtábla, és annak szűk környezete az igazán kihívást jelentő terület itt. Úgy gondolom, az 1:43-ason túl nagyok, az 1:18-ason viszont túl picik a hátsó lámpák, az 1:43-nál a krómkeret sem illeszkedik valami magabiztosan a helyén, és az általános iskolai matekórán biztos, hogy nem ezzel a krómkarikával fogják szemléltetni "a kör" fogalmát. Viszont dícséretes, hogy a mütyürkén is kaptak a lámpák és a rendszámtábla is ebből a hajszálvékony rétegben felhordott krómszerű anyagból, élőben nagyon precíz kis technikának hat! Felhívom a figyelmet az 1:18-asével teljesen versenyben levő kidolgozottságú Ferrari feliratra, az alatta levő kis címer féleségre, és a csomagtartó kilincsére. Ilyen kis méretben nem akármilyen mutatvány ez. Az előző képcsokornál emlegetett extra sárvédő elem ezen az 1:43-as fotón figyelhető meg jobban.

Miután Goofy orrát megszégyenítő alapossággal körbeszimatoltuk az autót kívülről, lavírozzunk kicsit az utastér felé:

Láthatóan egy újrabőrözött utasterű példányt ábrázol az eredetit bemutató fotó, így nem teljesen mérvadó az összehasonlítás, de az azért egyből látszik, hogy a műszerfalon levő különböző egységek elhelyezése némi szolid diszharmóniát mutat. Véletlenül sem egyezik meg az egyes mérőműszerek száma és elhelyezkedése a három képen. Ennek oka az, hogy a 166 MM-ről legalább 3 féle műszerfal fotóit lehet megtalálni a neten, pontosan azt a 3 félét, ami ezeken a képeken is látható. Persze lehet hogy voltak még további változatok, és az sem teljesen világos, hogy milyen konkrét 166 MM verziónál (vagy melyik alvázszámúnál)  melyik műszerfalat használták. Az sem kizárt, hogy esetleg utólagos átépítéseket is látni egy-két felújított példányon...remélem Camaro96 majd kibogozza az igazságot :) Amíg ezen morfondírozunk, akár véleményt is alkothatunk arról, ami a fotókról egyértelműen látszik: a mütyürke utastere tisztességes munka ugyan, például a kormány kidolgozottsága a nagytestvérével vetekszik, viszont műszerek terén már 1:43-ban is látni ettől finomabb megoldásokat, hogy az egynegyvenhármas bowling golyó méretű sebváltó gombról már ne is beszéljünk. El kell ismernem, ez nem az a mütyürke utastér, amiben egy kicsinyített Goofy felhőtlen mosollyal az arcán utazna.

A 125 S posztnál csattanós pofont kaptak az 1:43-as felnik, lássuk, ezúttal hátha javult valamit a helyzet:

Talán az 1:18-as Elite 166 MM tulajok is egyetértenek velem abban, hogy nem ez a legszebben sikerült felni, amit a Mattelnél kiadtak a kezük közül. Nem úgy az 1:43-asé, aminél ugyan a kerékanyák kicsit túlméretezettek, de a küllők vastagsága és az egész felni fényezése valami egészen finom összképet adnak. Ismét hozzá kell tennem: élőben, a valós méretében még szebb a látvány. Az eredeti gép ezen részletét ezúttal sem sikerült a modelleknek 100%-osan visszaadni, de ha választanom kellene, akkor az Elite 1:43-as megoldására tenném a voksom.

Update: a poszt ezen részét még netes képanyag alapján, illetve nyilván a kommentek ismerete nélkül írtam. Látva Camaro fotóját, és elgondolkodva LeoNardo mester kommentjén (idézem: "a 43-ason aránytalanul rosszak a kerekek méretei (...) és a kerekek sem töltik ki teljesen a kerékjárati íveket, ahogy az eredeti autón, pedig ez a 166 MM egyik formai jellegzetessége." ) elismerem, hogy mégis az 1:18-as verzióra kell tennem azt a voksot. :P

Szinte érzékelem az olvasókban mostanáig felgyülemlett kétkedést: "ez volt az a nagy durranás, amivel az 1:43-as méretarány visszavágna a múltkori pofonért?" Elismerem, hogy eddig nem volt igazán meggyőző a mütyürkevilág most terítéken levő képviselője, de...a bemutató végére tartogattam azért némi puskaport ;) Például azt a "Superleggera" feliratot, ami a motorháztető elejének két oldalán van:

A fényképezőgépem '"ojjektíve" majdnem kiesett a vázból, annyira igyekezett előrefelé ahhoz, hogy kellően közelről le tudjam kapni ezt a körömpiszoknyi kis szöveget. Mondanom sem kell, hogy szabad szemmel nem olvasható a felirat, és sokadszorra utalok a modell ezen részletének valós méretére: fülétől a farkáig talán van 4 mm is ez a kis ákombákom.

A mütyürke másik erőssége az első szélvédők környékén keresendő:

Akárhányszor elém kerül a 166 MM, mindig ezeket a bogárfogókat nézem tátott szájjal, a pengevékony ablakokat, és az ugyanilyen finom ablakkereteket...nagyon precíz munka. A modellen levő hátsó sárvédő elemmel és a különböző elrendezésű műszerfallal együtt ez a fix pici üveg+lehajtható nagyobb plexi megoldás is a ritkábban látható elemek közé tartozik. Legalábbis az általam végignézett 166 MM-ek közül csak nagyon kevésen voltak felszerelve ezek az elemek. Ismét csak szegényes 166 MM ismereteimre tudok utalni, biztosan le van írva valahol, hogy melyik alvázszámú gépen melyik megoldás szerepelt valójában. Koncentráljunk tehát továbbra is a gépezetünkre, és álmélkodjunk tovább ezen a finom szélvédő megoldáson. Emlékeztetőül ismét fölteszem a bliszteres IXO ugyanezen alkatrészét...

...és a tökéletes összehasonlítás kedvéért, hasonló szögből lefotózva az Elite 166 MM-ét...

Talán így kicsivel jobban érzékelhető, miért kezdek egyre inkább mütyürke párti lenni. Lenyűgöznek ezek az apró, de attól még finoman kidolgozott részletek, sokkal inkább, mint ahogyan azt a nagyobb méretű társaiknál tapasztaltam.

Vonjuk le ismét a konzekvenciát: egyértelmű ítéletet nem tudok, de nem is akarok hirdetni, amúgyis tudom én, hogy lehetetlen küldetés két ennyire különböző méretarányt teljesen objektíven összehasonlítani, de azt azért szerintem megállapíthatjuk, hogy az 1:43 ezúttal megmutatott valamit a valódi tudásából.

Remélem tehát, hogy egy 1:43-asnyi mászthev érzést minden 1:18 fanban elültettem a kis műszerek iránt, de ha mégsem, akkor a következő poszttal majd ismét megpróbálom :) 

Egy minden eddiginél komolyabb összeeresztés lesz a téma: IXO (nem bliszteres, hanem precízen kidolgozott) Ferrari 375 Plus 1:43 és BBR Ferrari 375 Plus 1:18 :)

A Nagy Testvér blogon már olvashattunk Maranello legújabb paripájáról, arról az autóról, amit óriási érdeklődés övez már megjelenése óta, legyen szó az 1:1-es, vagy az 1:18-as változatról.

Idén pont 30 éve, hogy a legendás ősnek, a Ferrari 308-as GTS verziójának az ülésében feszítve Tom Selleck pimaszul ránk mosolygott, azután egy kövér gázzal kifarolt a TV képernyőjéből a "Magnum" c. sorozat nyitó képsoraiban.

Ahogy Labdacs 1:18-as blogján kitárgyaltuk, talán a 458 Italia képében most született meg az a típus, ami igazán méltó utóda lesz a híres-neves 308/328 vonalnak.

Rálépve a labdacsi ösvényre úgy gondoltam, ennek az ígéretes gépezetnek az 1:43-as változata nem maradhat szó nélkül, ezért egy kis csokorba szedtem a neten található képeket róla:

Ami már a fotók alapján egyértelműnek látszik: a Mattel nem vette félvállról a feladatot az 1:43-as méretarányban sem. Az 1:18-as verzió kerekeinek kidolgozottsága a kerékagyrögzítős féktárcsával és a Ferrari feliratos féknyereggel még ebben a kis méretben is visszaköszön! Érzékletesen láttatják ezek a képek, mennyire jól állna az 1:18-asnak is ez a teliüvegezett oldalablak...A kipufogók is nagyon precíznek tűnnek, ha valóban ilyenek lesznek, akkor -arányait tekintve - utcahosszal verik az 1:18 kivitelét. A led-es első lámpák, a finom rácsok, az utastér és a motore is nagyon komoly megoldásokat sejtetnek. Az abszolút kedvencem pedig a típusnevet magába rejtő hátsó rendszámtábla.

Lehet, hogy ez a később legendássá érő típus ebben a méretarányban fog beparkolni a gyűjteményembe, ha így lesz, részletes bemutatóval is jövök majd.

Elnézést a kissé hatásvadász szóhasználatért, de sajnos nem illethettem ettől szerényebb címmel azt a posztot, ami az 1:43-as Ferrari gyűjteményem vitathatatlanul legfényesebb büszkeségét hivatott bemutatni.

Pontosabban a "bemutatás" még odébb van, hiszen a szóban forgó kis ékszer még Labdacs mesternél pihen, hozzám majd az év végén fog méltóságteljesen beparkolni.

Tehát a szó szoros értelmében vett bemutatójára még várni kell, tekintsétek ezt amolyan előzetesnek, amit az ihletett, hogy ma kaptam meg Labdacstól az első fotókat a japánok 1:43-as műremekéről.

A Ferrari 365 GTB/4 Daytona, ami talán nem túlzás ha azt mondom, hogy minden idők legszebb (ha nem egyenesen "A" legszebb) Ferrarija, és nem mellesleg gyerekkorom óta a kedvenc Ferrari típusom, minimum megérdemel egy olyan minőségű 1:43-as reinkarnációt, amit a Kyosho alkotott. De ne szűkítsük le a kört 1:43-ra, hiszen 1:18-ból is letette tiszteletét a japán gyár a típus előtt. Ennek az 1:18-as mestermunkának az egyik legritkább, de egyben legszebb kivitele, a fekete fényezésű, beige belsős változat, aminek viszont a beszerzése a Holdra való eljutás valószínűségével kecsegtet. Az 1:43-as verzió szervírozása ugyanilyen színkombinációban (de más évjáratú típust megformálva) viszont egy Labdacshoz hasonló gyakorlott modellvadász számára nem jelent leküzdhetetlen akadályt, ezért is kértem meg Labdacsot, hogy szíveskedjen lőni nekem egyet. A vadászat legnagyobb örömömre sikerült!

Ennyi bevezető után beszéljenek helyettem tovább a képek. Már a csomagolás is beszédes, nem igényel Sherlock Holmes-t megszégyenítő logikát annak a feltételezése, hogy itt bizony nem egy bliszteres IXO rejtőzik:

Labdacs mester fotói (amiket ezúton is köszönök!) kiváló beállításokkal készültek, ugyanis a neten véletlenül pont fellelhető néhány, hasonló szögekből készített fénykép az 1:18-as bátyról is. Az érdekesség kedvéért most ezeket a képeket, 1:43-as és 1:18-as gépét vegyesen, kommentár nélkül teszem közzé. Gondolom nem fog senkinek problémát okozni annak felismerése, hogy melyik képen van a Kyosho 1:18-as, és melyiken az 1:43-as változata, de azért, kicsit messzebbről nézve a monitort, talán nem is annyira egyértelmű :)

Testvérblogunkon már bemutatkozott Dinoenzo 1:18-as gyűjteménye.

Mivel nevezett gyűjtőtársunk személyében egy hozzám hasonlóan mindenevő kollegát ismerhettünk meg, itt az idő, hogy a mütyürke kollekcióját is a nagyérdemű elé tárjuk.

Mielőtt lejjebb gördítenétek, annyit azért elárulok, hogy egy igazán különleges 1:43-as gyűjteményt van szerencsénk most -ahogy egy nagyon jó barátom szokta mondani-MEGVIZUÁLNI :)

Elöljáróban még annyit, hogy Dinoenzo olaszországi tartózkodása során tett szert a kis vörös gépezetekre, méghozzá a titokzatos "Dzsovanni bácsi" boltjának legrejtettebb zugaiból vadászta le ezeket a ritka gépezeteket.

Lássunk először egy kis áttekintő képet arról, mi minden vár ránk:

Remélem ezen fotó láttán a legvérmesebb 1:18 fanok kezében is megremegett a billentyűzet, vajon hány szobányi vitrint kellene bepolcozni ahhoz, hogy ezt a Ferrari történelmet 1:18-ban bemutassa valaki? Ugye-ugye... :) Szeretnék külön gratulálni Dinoenzonak a nagyon ízléses, és egyben látványos elrendezéshez!

Nade, haladjunk szépen sorban, felső polc baloldal, a hős Ferrari ősök:

Auto Avio 815, 125 S, 166 MM, 340 Mexico az utcai, 375 F1, 500 F2, D50,D246 pedig az F1-es gépek terén állít emléket a legendáknak.Fenséges.

Felső polc jobboldal:

Szerintem ezt a képet látva Hornando mester is elismerően csettinthet, igazán különleges képviselők mutatják be a Ferrari büszke múltját a legkülönfélébb versenypályákról:Fangio mester D50-ese, aztán 250 TR 59, 250 TRS, 500 TRC (ennek a modellnek, ha jól tudom, a motorja is ki van dolgozva,ez a műszer ritkaság a ritkaságok között!) , Dino SP, a legendás "shark nose" 156 F1 (ráadásul az egyik személyes kedvencem is ott figyel, Phil Hill 1961-es Monacoi Nagydíjon 3. helyezett #38-as gépe) illetve Surtees és Rodriguez 1964-es gépei, amelyek ezzel a különleges festéssel a Mexikói GP-n álltak rajthoz. Ismét csak ritkaságok!

Még csak az első polcot néztük végig, de én már eldörzsöltem néhány könnycseppet az elragadtatástól :) Lássuk a második polcot, annak is a bal oldalát:

Továbbra is Hornando mesternek áll a zászló: versenypálya minden mennyiségben!Egy Vörös Hadseregnyi 330 P4 Le Mans-ból, 1970-es 512S, továbbá 312P, és 355 néz farkasszemet a jobb oldalon sorakozó...

...Dino 206 SP, 512 BB LM, 512S, 365 Competizione alkotta ménessel.

A legalsó 1:43-as polc a Scuderia Ferrari Forma 1-es múltját idézi főleg a 60-as és 80-as évekből. Bal oldal:

1967-től 70-ig sorakoznak (két kósza 158 F1-el kiegészítve) a 312 F1 különböző variációi, köztük Jacky Ickx 1968 Francia GP győztes "szárnyas" #26-os versenygépe, ami az első szárnnyal szerelt F1-es Ferrari volt. Velük szemben:

a turbókorszak fenevadjai állnak, 126c változatok Villeneuve, Pironi és Alboreto idejéből.

Végül egy kis összehasonlító kép, hogy egységnyi területre mennyivel több Ferrari zsúfolható be (zsúfoltságérzet nélkül!) 1:43-ból, mint 1:18-ból :) :)

 Dinoenzo, ezúton is köszönöm a képeket.

Ferrari 125 S. Nehéz találóan megfogalmaznom azt, amit ezzel az autóval kapcsolatban érzek, hiszen az első, "Ferrari" nevet és ágaskodó lovacskát viselő gépezet, ami Enzo Ferrari kezei közül kikerült. (Az Auto Avio 815-ről itt és most csak ebben a zárójelben emlékezek meg.) Egy korszak és egy mítosz kezdődött el vele, de nem szeretnék nagyon cukormázas közhelyekben tocsogva elmerülni ebben a témában, szóval pár szót magáról a típusról:

1947 májusában gördült ki a 125 S képében az első négykerekű paripa a maranellói istállóból. Nem vitték túlzásba a "szériát" Enzoék, hiszen mindössze 2 példány készült belőle, és eredeti darab nem is maradt meg az utókornak. Gioacchino Colombo munkáját dícséri a mindössze másfél literes, mégis V12-es, 118 lóerős motor, és Luigi Bazziét a mai szemmel is szép idomú, áramvonalas karosszéria. A legelső Ferrari a mindössze 650 kg-os tömegével és a 210 km/h végsebességével méltó nyitánya volt az autógyártás cavallino rampantét viselő fejezetének. Franco Cortesevel a volánnál az 1947 májusi piacenzai versenyen meg is mérette magát a Tipo 125, de az első győzelemre a két héttel későbbi római futamig még várni kellett.

Mivel valóban egy kivételes Ferrari típusról van szó, azon kevés Ferrarik egyike, amelyeket két méretarányban is a gyűjteményemben tudhatok.

Ezzel a Ferrari bloggal nem titkolt célom, hogy az 1:18-as Ferrarikra specializálódott gyűjtőtársaim figyelmét egy kicsit az 1:43-as gépezetek felé fordítsam. Természetesen egy 1:43-as modell sohasem fogja tudni utolérni egy 1:18-as részletgazdagságát, de a technológia fejlődésével azért egyre hihetetlenebb aprólékosság kezd kibontakozni ebben a kis méretarányban is, elég csak a legújabb kori Elite 1:43-asok egyikét kézbe venni. Sőt, egy ilyen újkori gépezet arcpirító kiütéssel küldene haza egy '90-es évek elejéről származó 1:18-as Bburago vagy Maisto gépsárkányt bármilyen súlycsoport, akarom mondani méretarányfüggetlen modellautó boxmeccsen. (Feltéve, ha a pofonokat a modellek kidolgozottsága szerint, és nem a tömegük szerint osztják :) )

Ezért is döntöttem úgy, hogy az első posztban azonnal egymásnak eresztem a két méretarányt: az 1:43-asokat képviselő IXO (aminek szerintem az egyik legszebb munkája van a mütyürkék világában) nem holmi Bburago szintű nagy vassal, hanem az Elite egyik legjobban sikerült 1:18-asával fog farkas, vagyis lószemet nézni.

Utóbbi kijelentést azonnal finomítanom is kell, ugyanis, ahogy lentebb is olvasható lesz, az IXO Ferrari 125 S sajnos "csak" egy "bliszteres" gépsárkány. A bliszteres dobozban kiadott IXO modellek a "rendes", kemény műanyag plexidobozos kiadásoktól nem csak csomagolásban, hanem minőségben is egy szerényebb szintet képviselnek (cserébe viszont olcsóbbak is). Nem mondom, hogy akkora a különbség egy bliszteres és egy teljes értékű (vagy Forma 1-es esetén egy La Storia) IXO modell között, mint egy sima HW és egy Elite között 1:18-nál, de azért bizonyos részleteknél majdnem ekkora a differencia. Tehát-tényleg nem előre magyarázva az 1:43-as gép bizonyítványát-egy "butított" verzió fogja most képviselni a kisebb méretarányt, egy igazán jól sikerült nagyméretű gépezettel összehasonlítva.

Ha Asterix és Obelix valami gall varázslat folytán átalakulnának Ferrari 125 S modellautóvá, minden bizonnyal úgy néznének ki, mintha egymás mellé parkolnánk az 1:43-as és az 1:18-as gépezetet.

Mivel Asterix és Obelix véletlenül sem voltak ellenségek, a továbbiakban én sem ellenfélként állítom be a két modellt (ezért is törekedtem a címben a "versus" kifejezés helyett az "és" kötőszóra). Inkább tekintsünk az alábbiakra úgy, mintha két, egyformán kiváló gall hős erényeit és hibáit állítanánk egymással párhuzamba. Lássuk először "Asterixet", a római legionáriusok kisebb termetű aprítóját:

Az IXO mütyürkéje az egyetlen Ferrari modellem ezidáig, amit Olaszországban vásároltam, sőt... Igazából ez a kis gépezet indította be újra a 2004-ben megszakított gyűjtői pályafutásomat. (Kizárólag Bburagók voltak addig a gyűjteményemben, és annyira meglepett ennek a kis IXO-nak a finomsága, hogy eldöntöttem, folytatom a modellautós gyűjtögető életmódot.) Egyébként ahogy az lenni szokott, egy totális véletlen folytán akadtam rá az egyik jesolói újságosnál 2007-ben erre a 125 S-re. Újságosbódéban azért  lehetett Ferrari modellt venni, mert a la Repubblica magazin a Ferrari fennállásának 60. évfordulója tiszteletére indított egy újságsorozatot, és a sorozat minden egyes részében egy-egy Ferrari típusról lehetett olvasni (persze olasz nyelven) egy kis füzetkényi anyagot, és a füzetkéhez meg volt mellékelve egy, az adott típust megformáló 1:43-as méretarányú bliszteres csomagolású IXO modellautó is. Az egész pakkért 10 EUR-t kért az újságárus hölgy, szóval ez a legjobb áron beszerzett IXO modellem azóta is. A csomagolás hátoldalát végignézve egész szép kis kollekciót össze lehet gyűjtögetni ilyen újságmellékletekből, az e-bayen sűrűn fel is bukkan ezen sorozat egy-egy példánya.

 "Obelix" is megérdemel egy kis előzetest:

Ahogy fentebb is írtam, szerintem az Elite egyik legjobban sikerült egytizennyolcas modellje a 125 S. Ettől függetlenül sokáig nem akartam, hogy ebben a méretarányban is meglegyen ez a típus, de 125 S nélkül egy egytizennyolcas gyűjtemény olyan, mint egy mondat az első nagybetű nélkül, ezért, nameg a modell lenyűgöző szépségéért mégis bevállaltam Petryx mestertől egy igazán jó áron kínált példányt.

Ennyi mellébeszélés után állítsuk makró üzemmódba a fotómasinát, és nézzük meg közelebbről a két vitézt. Kezdjük a vizsgálódást a modellek elejénél:

Bliszteres kiadás ide vagy oda, ez bizony mestermunka a javából. Nagyon precízen elhelyezett, szó szerint hajszálvékony krómkeretek a hűtők körül, szinte mikroszkopikus méretű Ferrari matrica, ezeket mindenképp piros pontot érdemlő részleteknek értékelek. Gondolom a motorindító kurbli csatlakozására szolgál az a kis lyuk, ami az eredeti fotókon és az 1:18-as Elite-on a hűtőmaszk alján látható. Na, az itt hiányzik, csak egy kis krómpaca utal a helyére. A fényszórók kicsit gombszeműre sikerültek, de legalább szép krómkeret jutott ide is.

"Obelix" részletesen kidolgozott pofával képes vicsorogni az ellenfélre: a hűtőmaszk mögött látszik a szép, aprólékosan megvalósított motorhűtő. Arányaiban viszont az 1:43-hoz képest mintha kicsit vastag lenne különösen a fényszórók alatti 1-1 hűtőrács, és talán Ferrari matricából is elkelt volna egy kisebb. A fényszórók viszont-habár a fotó ezen része csak két világos pöttyöt mutat-szép foncsorozást kaptak,és úgy általában is hibátlanok.

Mindig is lesznek részletek, amiknél 1:43-as soha nem fog tudni labdába rúgni 1:18-al szemben, ilyenek a motore, csomagtartó, utastér, és egyéb, makrófotónak való apróságok. De ugyanígy vannak részletek, amiknél az 1:43 adja fel még egy ideig a leckét az 1:18-nak: ilyenek a kis ajtórések, hűtőbordák, mint ezen az IXO-n is. Persze itt ismét felmerül a Labdacs blogján is sokat emlegetett "kevesebb több elv", vagyis hogy tényleg annyira fontos-e, hogy egy modellnek nyíljon mindene, ha cserébe a valósághűség csorbul. Mindenesetre ez a kis IXO műszer nem nyitogatja semmijét, cserébe szép, finom "ajtórésekkel" és kopoltyúkkal operál.

A kopoltyúk az Elite-on is hozzák a kötelezőt, és mivel egy valóban jól sikerült modellről van szó, a nyitható ajtó és motorháztető, illetve a csomagtartó is egész szolid ajtórésekkel lett megvalósítva. Azonban a fair play szellemében nem fogjuk most őket kinyitni, tehát senki ne várjon motore és csomagtér fotókat (mivel nyitott autóról van szó, az utastérbe be fogunk nézni ajtókinyitás nélkül is.) Olyan területen, ami ennél az 1:43-as gépezetnél nem létezik, nem lenne tisztességes az összehasonlítás, szóval ezekért a motore és csomagtér belső fotókért Labdacs 1:18-as blogjának Elite 125 S bemutatójáig várni kell.

Mielőtt az utastér felé fordítanánk az objektívet, a 125 S egyik nagyon is jellemző részéről kell szót ejteni. Ez pedig a kis plexi bogárfogó "szélvédő". Most először hivatkozok a bemutató során "Asterix" már korábban is említett "butított IXO" jellegére: véletlenül se gondolja a kedves olvasó, hogy a képen látható szélvédő, minőségét tekintve az elérhető abszolút csúcs ebben a méretarányban. A következő posztban az 1:43-as Elite 166 MM-ről lesz szó, ami egy ízig-vérig prémiumkategóriás kis műszer, érdemes lesz majd egy pillantást vetni az azon levő kis üvegtáblákra. Ennél az IXO gépezetnél viszont el kell ismerni, ez a kis bogárfogó elem a vastagsága alapján valószínűleg atommeghajtású, páncéltörő sisakkal felfegyverkezett 1:43-as bogarakat is fel tudna tartóztatni.

Nem úgy az Elite ugyanezen alkatrésze, ami annyira pengevékony, hogy nem is bocsátkozok fölösleges dicshimnusz gépelésbe, a kép önmagáért beszél...ez igen.

Ha nem én írnám a posztot, akkor leginkább az utastérre lennék kíváncsi: vajon mit lehet kihozni mütyürke méretarányban egy ilyan amúgy is mütyürke kütyükből álló területből? Lássuk!

Szerintem láttunk már ettől messze rondább műszerfalat 1:18-as méretarányban. Számomra a leginkább tetszetős rész a kormány: nemcsak arra figyeltek (ami sok 1:18-asról szintén nem mondható el) hogy fa színű legyen a kormánykerék, és fémszínűek a küllők, hanem valami szuper tűhegyes ecsettel a kormány szegecselését is megvalósították. Szép. Maga a műszerfal persze kicsit egyszerűnek hat így a fotón az amúgy skálázott, de festett műszereivel. (Vagy matricák ezek? Tényleg  nem tudom eldönteni, mindenestre ha matricáról van szó, akkor nagyon vékony anyag.) Az viszont biztos, hogy a műszerfal élőben, a saját kis pár mm-es méretében egy élethű kis szerkezetnek néz ki. Ami az utasteret illeti, szintén nincs szégyenkeznivalója az IXO-nak, minden lényegesebb elem ki van festve (ülések, váltógomb, ajtózseb, pedálok). Talán a visszapillantó tükör lehetne kevésbé vastag, de ezt inkább csak azért írtam, hogy valami hibát is megjegyezzek.

"Obelix" igazi arzenált visel a ruhája alatt: a kormány itt is szegecselt, gyönyörűek a műszerek, festett kapcsolók, gumiharanggal ellátott váltókar, kézifékgomb a kézifékkaron, plüssel bevont lábtér, kellemes tapintású ülések: bellissima. Egyszerűen tökéletes.

Külön szeretném felhívni a figyelmet az egyetlen, bal oldali ajtóra, ami az IXO esetében tisztességes munka, egy szép kis ajtózseb, és semmi extra...

...de az Elite valódi huzalból készült ajtóbehúzó alkalmatossága nálam az egyik legjobb része a modellnek:

Minden modellautó sarkalatos pontja egy kerek alakú tárgy: maga a kerék, illetve a felni. Sajnos ismét utalnom kell arra, hogy jelen esetben egy butított IXO verzióról beszélünk.

Egy teljes értékű IXO, mint pl.: a saját IXO Ferrari 375-ösöm (ami nemsokára szintén be fog mutatkozni a blogon) vagy a következő posztban szereplő Elite 166 MM ettől fényévekkel szebb, élethűbb felnivel, részletesebben kidolgozott küllőkkel bír. Szóval itt most egy pici fekete pontot beírok "Asterixnek", de azt azért megjegyzem, hogy 1:18-ban is látni ilyen felniket, alap HW, Guiloy, Bburago gépeken.

"Obelix" viszont kitűnő formában van itt is, szinte már zavarban érzem magam, hogy róla alig írok valamit, de tényleg, mit lehet egy ilyen felnihez hozzáfűzni az őszinte elismerésen túl:

Lassan közeledünk a megmérettetés végéhez, az autók végei vannak már csak hátra. Fenék téren nincs nagy baj az IXO mütyürkéjével...

...habár a hátsó féklámpa inkább egy elvakart pattanáshoz hasonlít. De a karosszéria szép, ívelt formája teljesen rendben van, és a kipufogókért sem érheti szó a ház elejét (és az autó végét).

Az Elite 1:18-as gépezetébe hátul sem nagyon lehet belekötni:

Nagyon jól eltalálták a féklámpát és a két, csapottan vágott kipufogócsövet is.

Így, a bemutató végén valami konzekvenciát kellene levonnom...Szerencse, hogy meg sem próbáltam válaszolni olyan kérdésre, hogy "melyik modell a szebb?" Ezért inkább azt mondom, számomra egyformán kedves mindkettő, és habár "Asterix" itt-ott óvatosabb duhajnak mutatkozik "Obelixtől", azért méltó társa a nagydarab cimborának.

Abban viszont biztos vagyok, hogy ha az 1:43-as méretarány ebben az összehasonlításban el is szenvedett egy kis presztízsveszteséget, a következő bemutatóban, amikor is (ahogy fentebb is utaltam rá párszor) az 1:43 Elite 166 MM fog bemutatkozni, helyre fogja hozni a renoméját.

A lentebb említett "hamarosan indulunk"-ból egy hónap lett, de azért úgy néz ki, csak elindulunk végre.

Mielőtt az első, már valóban 1:43-as Ferrari modell témájú posztnak nekifutok, az előző bejegyzésben foglaltakhoz képest kicsit bővebben leírom, mire is számíthat az, aki az 1:43-as Ferrari blog olvasására fogja adni a fejét a jövőben.

Ahogy ebben a bizonyos előző bejegyzésben is írtam, Labdacs 1:18-as Ferrari blogjának a kistesójaként kell tekinteni erre az oldalra, ami azt is jelenti, hogy Labdacséhoz képest nemcsak a bemutatott modellek méretei, hanem a posztok gyakorisága is kisebb mértékű lesz.

Ezt csak azért tartom fontosnak megjegyezni, hogy a kedves jövőbeni olvasóim ne rágják fölöslegesen a körmüket, és ne virrasszanak át fölöslegesen éjszakákat az újabb bemutatókat már a következő napokban várva :) Várhatóan 2, max 3 hetente fogom 1 bemutatóval növelni az interneten fellelhető adathalmaz mennyiségét, persze addig azért kommentezni nagy szorgalommal lehet, sőt, a kommentezés "üdvözlendő" (Labdacs egyik bemutatójában használt "üldözendő" kifejezés inverzét felhasználva.)

Ez az utalás lehet példa is arra, hogy az 1:18-as bloggal szoros együttműködésben fog működni az oldal, habár mindegyik Labdacs poszt olvasása javallott, egyik-másik különösen érdekes posztra ezen blog keretein belül is fel fogom hívni a figyelmet.

Egyébként pedig Forma 1-es és utcai 1:43-as Ferrari bemutatókat olvashattok majd itt, többnyire az egyes Ferrari típusok megjelenésének időrendi sorrendjében, persze lesznek majd kivételek.Az 1:18-as bloghoz képest annyi különbség lesz, hogy egy-egy modell kivesézése előtt az adott típusról tudni érdemes fontosabb információkról is fogok ejteni pár szót, hátha olvassa olyasalaki is a billentyűzetkoptatásaim eredményét, aki esetleg kevésbé járatos a Ferrari típusismeretben.

Végül szeretném hangsúlyozni, hogy minden bemutató szigorúan az én szubjektív véleményemet fogja tükrözni, nem vagyok modell -és makett szakértő, és nem is tartom magam nagyon járatosnak a modell-és makettgyártás világában, egyszerűen csak a saját gyűjteményem darabjairól fogom a saját véleményemet megosztani a nagyérdeművel.

...addig is nézelődjetek a Nagy Testvér háza táján:

Ferrari 1:18

Labdacs blogjához hasonlóan itt, az 1:43as mütyürkék virtuális világában is olvashattok majd jól és kevésbé jól sikerült modellekről szóló bemutatókat annyi különbséggel, hogy a témaválasztás a fentebb említett testvérblogunkhoz képest az utcai gépeken túl a Forma-1es típusokat is érinteni fogja.